|
Akik már találkoztak a Nemzeti Együttműködés Programja (a továbbiakban, egyesekben talán nosztalgiát ébresztve: NEP) című kormányprogramban leírtakkal, azok sejthették, hogy a NEP céljainak elérése érdekében alaposan át kell alakítani a belügyi ágazatot, beleértve a rendőrséget, a tűzoltóságokat (hivatásos és önkormányzati, a büntetés-végrehajtást és az egyéb fegyveres testületeket. Az alábbiakban azt kívánom bemutatni, hogyan „váltják aprópénzre” ezen ígéreteket, azaz hogyan történik a NEP céljainak megvalósítása.
A NEP III. részének 2. „Itt az idő, hogy újra rend legyen az országban!” címet viselő fejezetén belül a 2.5, 2.6, 2.7 címek foglalkoznak szorosan a rendőrséggel, azonban program egészében érinti a Rendőrséget és a többi fegyveres testületet is. Szövege többek között kimondja, hogy a Rendőrséget át kell szervezni, hogy a rendőröket jobban meg kell fizetni és a létszámukat meg kell emelni.
A közelmúltban volt szerencsém részt venni egy politikai és egy szakértői szintű, Belügyminisztérium (a továbbiakban: minisztérium) és a belügyi ágazati munkavállalói érdekképviseletek (a továbbiakban: szakszervezetek) közötti egyeztetésen. Az egyik ilyen egyeztetés a 2010. november 15-én 13 órától 19 óráig tartó, Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztetési Fóruma (a továbbiakban: SZÉF) és a Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr által képviselt minisztérium, a másik a SZÉF és a Dr. Tóth László bv. vezérőrnagy úr, gazdasági és informatikai helyettes államtitkár által képviselt minisztérium között zajlott le. Cikkemben szeretném megosztani a bevezetőben foglalt célkitűzések megvalósítására tett minisztériumi és szakszervezeti lépésekkel kapcsolatos tapasztalatokat.
A következőkben először a 2011. évvel kapcsolatos helyzetet összegezem, majd rátérek a 2012-re vonatkozó tervekre, valamennyi esetben feltüntetve szakszervezetünk, a Rendőr Szakszervezetek Védegylete (RSZV) álláspontját.
2011.
Az egyeztetés előtt már baljós előjelet mutattak a 2011. évi költségvetési törvény tervezetében a minisztériumra vonatkozó számok, aggodalmat keltett például, hogy hogyan gondolják a NEP-nek megfelelően a Rendőrségnél a létszám és a fizetés egyszerre történő növelését úgy, hogy az előző évi költségvetéshez képest csak 2 milliárd forinttal (kevesebb mint 1%) ad többet személyi juttatásra, 144 milliárd helyett 146 milliárdot, illetve változatlanul hagyja az illetményalapot.
Félelmeink részben valóra váltak, a minisztérium a jövő évi juttatásokkal kapcsolatosan az alábbiakat közölte:
- a minisztérium a 2011. évben nem emeli a belügyi ágazat dolgozóinak fizetését,
- a 2011. évi cafeteria összege bruttó 116 ezer forint lesz (a tavalyi átlag bruttó 251 ezer forinttal szemben),
- jelenleg ezen kívül más cafeteria elemet – az iskolakezdési támogatást kivéve – nem biztosít (nem lesz tehát ezen kívül bérlet, hidegétkezési utalvány stb.).
A szakszervezetek a minisztérium álláspontját a jövő évi bérek és juttatások tekintetében nem tudták elfogadni.
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr a szakszervezeti álláspontokra reagálva az alábbiakat közölte:
- ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz, hogy a bruttó 200 ezer forintos cafeteriát (a kormányzati maximumot) biztosítsa,
- a cafeteriát minden dolgozó között, jogállásától (hivatásos, kormánytisztviselő, közalkalmazott, Mt. hatálya alá tartozó munkavállaló) függetlenül egyenlő mértékben fogja elosztani,
- kifejtette, hogy a nincsből nem tud adni, ennyi a költségvetés amit kapott,
- nem hajlandó a Kormánytól a belügyi ágazat részére a 200 ezer forintos limit felemelését kérni, mivel a minden kormányzati szervre egyaránt egyenlően vonatkozó limit meghatározását éppen ő kezdeményezte, habár a mértékét már nem ő állapította meg,
- megkísérli az önkormányzatoknál elérni, hogy a hivatásos rendőrök szolgálati igazolványuk felmutatásával vagy egyenruhában ingyen utazhassanak, feltéve, ha vállalják, hogy szükség esetén intézkednek,
- géretet tett arra, hogy akinek a jövedelme az adóváltozások miatt esetleg csökkenne, annak kompenzálják,
- ígéretet tett a kifizetendő, felhalmozott túlórák és meg nem váltott szabadságok kérdésének kivizsgálására és azok kifizetésére.
Az RSZV álláspontja:
Álláspontunk szerint legalább a Kormány és a BM dolgozókat képviselő, aláíró szakszervezetek között megkötött megállapodást meg kell tartani, így minimálisan biztosítani kell a rendőrségi dolgozók esetében 2010. évre járó cafetéria juttatás bruttó értékét. A megállapodást a Kormány kötötte a szakszervezetekkel, így a vállalása a saját határozata mellett is érvényes. Amennyiben ezt a vállalását a Kormány teljesíteni kívánja, azt az alábbiak szerint javasoljuk.
egyrészt, javasoljuk, hogy 2011. évben, amennyiben a nemzetgazdaság erősödése, a GDP emelkedése lehetővé teszi, legalább az infláció mértékének megfelelő béremelést hajtson végre a kormány az ágazatban és erről 2011. április-májusában egyeztessen az érdekképviseletekkel,
- egyrészt követeljük, hogy a minisztérium a Kormány által engedélyezett maximumot állapítsa meg és bruttó 200 ezer forintot biztosítson a belügyi dolgozók számára (egyes érdekképviseletek nettó 200 ezer forintot követeltek, de sajnos a cafeteria elemek sajátos adózási rendje miatt ez kivitelezhetetlen, az egyes elemeknek más-más kulcsa van),
- ezen felül a minisztérium a cafeterián kívül egészítse ki a juttatásokat úgy, hogy azok értéke a cafeteriával együtt elérje a 2010-es szintet, a bruttó 251 ezer forintot (a fejenként bruttó 51 ezer forintos kiegészítés körülbelül 3,2 milliárd forintot pluszkiadást jelentene. (Ez a teljes belügyi költségvetés 0,45%-a, a bevételi és támogatási oldal 0,9%-a és az egyébként 1 millió forintos veszteségre tervezett belügyi költségvetés a közigazgatási bírságból várt 16 milliárdos bevétellel kis híján 16 milliárdos pozitív mérleggel zár.),
- a minisztérium térítésmentesen biztosítsa a belügyi dolgozóknak a helyi tömegközlekedéshez szükséges bérletet vagy egyéb jogosultságot,
- belügyi dolgozók jövedelme semmilyen formában ne csökkenjen a 2010-es szinthez képest.
Megegyezés a 2011. évi bérhelyzetre vonatkozóan tehát nem született.
A jövő (2012. és azután)
A minisztérium elkészítette a 2012-es évtől életbe lépő, képzési- (életpálya), illetmény- és nyugdíjrendszerre vonatkozó koncepciót. Az ismertetése során előrebocsátották, hogy ez csak előzetes elképzelés, még nincs jogalkotási stádiumban, azt előzetesen meg akarják vitatni a szakszervezetekkel. Ennek megfelelően jelen koncepció nem tekinthető a Kormány hivatalos álláspontjának, azonban tárgyalási alapként (egyfajta vitaindítóként) szolgál.
A koncepció főbb célkitűzései az illetményrendszerrel kapcsolatban: (szakszervezetünk támogatja)
- a NEP a rendőröket nevesíti, de a Hszt. rendszerére figyelemmel a hatálya alá tartozó valamennyi rendvédelmi szervre terjedjen ki az illetményrendszer felülvizsgálata,
- az illetmény – a munka fokozott (munkavédelmi intézkedésekkel ki nem küszöbölhető) veszélyessége a kedvezőtlenebb munkakörülmények, valamint az egyes állampolgári jogok korlátozása miatt – legyen 30%-kal több a jelenleginél,
- a rendszer legyen kiszámítható, átlátható,
- legyen összhangban a képzési előmeneteli rendszerrel,
- tükrözze a szervezetrendszerben elfoglalt helyet,
- az illetményrendszer átalakítása során prioritás a pályán maradás ösztönzése,
- az illetményrendszer átalakítása ne eredményezze senkinél a már elért illetmény csökkenését, és legyen koherens a kidolgozás alatt álló közszolgálati bérpolitikai elvekkel,
- a szerteágazó, logikátlan, ezáltal átláthatatlan pótlékrendszer megszüntetése, átlátható pótlékrendszer kidolgozása úgy, hogy a jelenleg 40 feletti pótlékszám egyszámjegyűvé csökkenjen,
- teljesítmény-, illetve munkateher-arányos juttatási rendszer bevezetése.
A koncepció főbb célkitűzései a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban: (szakszervezetünk NEM támogatja)
- a szolgálati nyugdíjra való jogszerzés idejének a jelenlegi 25 évről 30 évre való felemelése szükséges,
- a változtatásnál alapvető elv: a nyugdíjrendszer a szolgálat felső korhatáráig való munkavállalást ösztönözze. Ennek érdekében szigorítani kell a nyugdíjfolyósítási szabályokat is,
- meg kell szüntetni a szolgálati nyugdíjra való jogosultság megszerzésénél alkalmazott kedvezményes szolgálati időszorzók rendszerét, amelyet követően a szolgálati időket egyszeres időként lehet figyelembe venni, a különleges munkakörülmények pótlékra jogosítanak,
- a szolgálati nyugdíj számításánál alkalmazni kell azt az általános társadalombiztosítási korlátot, amely maximálja az elérhető nyugdíjösszeget, tükrözve a befizetett járulékok mértékét. A nyugdíjszámítás alapjául az utolsó három évet célszerű figyelembe venni,
- fentieken túl meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy az egészségügyi ok vagy fizikai alkalmatlanság miatt hivatásos állományú munkakört betölteni már nem tudók a képzettségüknek megfelelő rehabilitációs munkakörbe dolgozhassanak tovább,
- ugyancsak meg kell teremteni annak a jogi lehetőségét, hogy ha valaki 20 évet hivatásos szolgálati viszonyban eltöltött és egészségügyi okból a beosztását ellátni már nem tudja, a közszolgálat más területein őt – amennyiben pályamódosítási szándéka van – előnyben részesítsék.
A koncepció főbb célkitűzései a képzési (életpálya) rendszerrel kapcsolatban (alapelvek):
- a rendészeti képzés bemeneti lehetőségét a rendészeti szakképző iskolába és szakközépiskolába, vagy az RTF-re történő felvétel biztosítja,
- a rendészeti képzési rendszerbe be lehet lépni:
felsőfokú (egyetemi és főiskolai) állami végzettséggel;
középfokú állami végzettséggel (érettségivel és emelt szintű érettségivel);
középfokú állami végzettség nélkül (kivételesen, az első modul elvégzéséig);
- a célirányos és szintekhez kötött, ezért lépcsőzött oktatási és vizsgáztatási szisztéma lehetővé teszi a „piramis-elv” gyakorlatban történő alkalmazását:
a piramis alsó sávjában helyezkedik el minden belépő, akik valamennyien egységes és kötelező alapfelkészítésen vesznek részt;
a felsőbb sávokban résztvevők száma fokozatosan csökken, szoros korrelációban a munkaköri jegyzékekben (állománytáblákban) meghatározott munkakörök (beosztások) szintjével és számával;
a követelmények elégtelen teljesítése a képzési rendszerből történő kilépést és azzal egyidejűleg az eredeti sávba történő visszatérést vagy a teljes pályaelhagyást jelentheti;
- ugyancsak jogos és racionális igény elégíthető ki a „lefelé történő nyitással”, vagyis azzal, hogy a jelenlegi tiszthelyettesi munkakörök és -képzés „alá”, rövidebb idejű képzéssel és rész-szakképesítéssel lehetővé teszi a szisztéma a kevésbé kvalifikált-igényű munkaköröknek megfelelő, kevésbé kvalifikált felkészültség megszerzését, és a rövidebb időn belül történő szolgálatba állást (munkakezdést), aminek nem utolsósorban jelentős gazdaságossági hatása is van,
- az élethosszig tartó tanulás jegyében és keretében a rendészeti képzési rendszer biztosítja az évtizedeken átívelő, permanens fejlesztés és önfejlődés gazdaságos és hatékony állomásait,
- a képzési vertikum következetes felépítése, működtetése, valamint a képzési rendszerből történő kiléptetés eredményeként helyreállítható a rendészeti professzió és hivatás presztízse,
- a rendszerben egyrészt nem lehet oldalirányú belépéssel és minimális felkészültséggel a pályaíven előrehaladni, másrészt a pályaív magasabb fokán álló is rendelkezik az általa vezetettek alkotóképes tudásával és kompetenciáival, és ez adja meg a szervezet egészét illetően a munkavégzés, illetve szolgálatteljesítés minőségét és hatékonyságát, valamint valamennyi vezető tekintélyét saját kollégái körében.
Az RSZV álláspontja a koncepcióval kapcsolatban:
- a nyugdíjrendszer átalakítása csak a 2012. január 01. után felszerelőket érintheti! Elutasítunk minden olyan elképzelést, amely a jelenleg már hívatásos állományban lévő kollégáink jogait és juttatási rendszerét csorbítaná!
- biztosítani kell azt, hogy a fokozott igénybevétellel járó beosztások esetében, ha valaki 30 év szolgálati idő letöltése előtt válik alkalmatlanná az adott beosztás betöltésére akkor más beosztást kaphasson vagy nyugdíjba mehessen,
- a nyugdíjazás előtti években, illetve esetleges munkaképesség megváltozása esetén a hivatásos kollégák részére könnyített munkakört, lehetőleg adminisztratív vagy szakmai irányító/ellenőrző illetve vezetői (alparancsnoki) beosztásokat biztosítsanak, így a végrehajtást olyan kollégák támogatnák, akiknek maguknak is van tapasztalatuk a területen és a rendszer is megteremti a gondoskodás lehetőségét a kollegák részére,
- az illetmények tervezett 30%-os emelése során azt a tiszthelyettesek javára kell súlyozni, mert túl nagy a különbség a tisztek és a tiszthelyettesek fizetése között,
- a magasabb szervezeti egységnél szolgálatot teljesítő beosztott (pl. területi szerv kiemelt főelőadója) kevesebbet keressen az alacsonyabb szervezeti egység vezetőjénél (pl. helyi szerv alosztályvezetője),
- a helyi szerveknél illetve egyéb módon a végrehajtásban dolgozók többet keressenek mint az azonos szintű beosztásban dolgozó, de végrehajtói tevékenységet el nem látó dolgozók (az első vonal keressen többet az irodistáknál),
- a szolgálati idővel arányos fizetésemelés már a szolgálati idő első éveiben jelenjen meg,
- az illetmény alapja a mindenkori minimálbér legyen, így biztosítható az inflációkövetés,
- csak szakirányú közép- illetve felsőfokú végzettség jogosítson rendfokozat szerzésére,
- a különböző képzettségi szintek (modulok) eredményes teljesítése esetén indokolt az illetmény előre rögzített növekedése.
A 2012-től érvénybe lépő változtatásokkal kapcsolatban szakszervezetünknek egy hét áll a rendelkezésére, hogy a koncepcióval kapcsolatos, részletes indokolással ellátott észrevételeit és javaslatait benyújtsa (Határidő: 2010. november 24.).
Ezennel szeretném felhívni minden kollégám figyelmét arra, hogy várjuk véleményét, észrevételét, javaslatát a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
vagy a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címre, illetve amennyiben a teljes koncepciót meg kívánja tekinteni, a fenti elérhetőségeken jelezze. Szeretném azonban ezzel kapcsolatban újra leszögezni, hogy ez nem a Kormány hivatalos álláspontja, csak egy elképzelés, ami kiinduló alap a végleges elképzelés kialakításához. Természetesen az RSZV igyekszik tagjainak érdekeit a legmesszebbmenő módon képviselni, így a koncepcióra a válasziratot legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint, önállóan is elkészítjük, de ugyanakkor meg kívánjuk adni a lehetőséget minden kedves tagtársunknak a véleménynyilvánításra a témával kapcsolatban.
A ráadás: ruházat
Az új rendőrségi jövőképhez természetesen hozzátartozik az egyenruházat (újbóli) lecserélése is. A korábban (2008) már nekünk bemutatott, a kollégák körében szavazásra bocsátott koncepciók közül a nyertesnek elkészültek a mintadarabjai és rövidesen megindul a csapatpróbája. Ezúton kérem, hogy minden olyan tagunk, aki esetleg részt vesz ezen ruhadarabok csapatpróbáján, vegye fel velünk a kapcsolatot és mondja el a tapasztalatait, mert habár a ruhadarabokat most megtekinthettük, az mégsem ér fel a mindennapi használat tapasztalataival és mint felelős szakszervezet, az RSZV csak olyan egyenruházat rendszeresítését támogatja, amelyet tagjai elfogadnak és szívesen viselnek majd.
Dr. Székely Zoltán r.fhdgy RSZV
|