| "Ki tudtam emelkedni az előítéletből" - roma rendőrökről forgatott az HBO |
|
|
|
|
December 2-án mutatta be a Romazsaruk című, magyar saját gyártású dokumentumfilmjét az HBO, amelyben egy már nyugdíjas férfi mellett főszereplőként feltűnik egy aktív rendőr és egy fiatal romalány is, aki a szakközépiskola után ezt a pályát választja. "A témával én kerestem meg az HBO-t, megtetszett nekik, így dolgoztunk rajta: januárban kezdtük, megvágtuk, megbeszéltük, augusztusban adtuk le" - mesélte az [origo]-nak Oláh Kata rendező. "Három életút látható a filmben, amelyben el akartuk kerülni a kliséket, nem akartunk romákat a börtönben, cigánytelepen mutatni, tehát semmi olyan nincs benne, amit kereskedelmi tévék magazinműsoraiban látni lehet. Egyszerű, de borzasztó pozitív emberek története ez." A dokumentumfilmben három roma a főszereplő, Lólé Mihály már nyugdíjas zsaru, a legtöbbet szereplő Turgyán Sándor aktív, a harmadik, Szűcs Beatrix pedig rendőr szeretne lenni. A megkeresett szereplők egyből belementek, igent mondtak a forgatásra - még a fiatal lány is, aki azt is jól tűrte, hogy vették a kamerák egy százkérdéses teszt kitöltése, fekvőtámaszok elvégzése, érettségire, ballagásra való készülődés közben is. A szereplők családja ugyan örült, hogy van munka, de többen nem voltak elájulva attól, hogy fiuk, lányuk a rendőri hivatást választotta. "Érdekes volt a motiváció is: Mihály, aki egy Csikágó néven elhíresült utcából, Hevesből származik, nagyon szerette a San Francisco utcáin című sorozatot, ezért lett rendőr, amúgy volt terrorelhárító is, tíz évig. Sanyi, a főszereplő cigánytelepen született, ő aktív: azért választotta ezt a hivatást, hogy tiszteljék, felnézzenek rá, példát mutasson a cigányságnak. Bea pedig a biztos szakma miatt döntött így, mert kozmetikus lehet állás nélkül, de rendőr nemigen. Édesapja nem volt elragadtatva az ötlettől" - fűzte hozzá a rendező. A filmben látható, hogy a felvételi vizsga előtt két rendőr megnézi, hol lakik a jelentkező, bekukkantanak a hálószobájába is ("ilyen csinos rendőrlányok kellenek nekünk" - mondja somolyogva az egyik látogató), a néző bepillanthat egy rendőrőrs átlagos hétköznapjába, egy reggeli eligazításra (pincefeltörés, nagy értékű lopott motor, autófeltörés a fő téma), és a kamera egy falusi talponállóban is dolgozik, ahol sajátos véleményekkel is találkozhat a tévéző ("van egy pár család, amit likvidálni kellene"). Filmezésre pedig kiváló terep a nyolcadik kerület, sokkal izgalmasabb, eredetibb, meghökkentőbb utcai felvételekkel, vágóképekkel lehet dolgozni, mint a főváros több más pontján: az itteni változatosságra jellemző, hogy száz méteren belül van török, kínai étterem is, a járdán pedig romák, arabok és vietnamiak mellett fekete afrikaiak is feltűnnek, békés szimbiózisban. origo.hu
|