 |
Több tagunk azzal a kérdéssel kereste meg szakszervezetünket, milyen következménnyel jár, ha a vele egy háztartásban élő hozzátartozója nem hajlandó aláírni a Hszt. 37/B. §. (5) bekezdésében szabályozott, és a törvény 8. sz. mellékletet képező, a kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló tájékoztatót, amelyet – az ugyanezen törvényhely (6) bekezdésével együtt olvasva – a hivatásos állomány tagjának saját nyilatkozatával együtt 2012. február 28. napjáig kell benyújtania a munkáltatóhoz.
|
|
A Hszt. 341/C. § (3) bekezdése értelmében, „Ha a közös háztartásban élő hozzátartozó 37/B. § (5) bekezdés szerinti nyilatkozatot nem tesz, az nem érinti a hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonyát, amennyiben az 2010. december 31-én fennállt.” Tehát ha a hivatásos állomány tagja 2010. december 31-én állományban volt, nem érheti hátrány amiatt, ha nem nyújtja be a nyilatkozatot. Azt ezt követően felszerelteknél pedig a jogviszony létesítésének feltételéül szabta a törvény a hozzátartozói nyilatkozat beszerzését és benyújtását, tehát azt ismételten benyújtani nem szükséges.
Amennyiben előfordul olyan eset, hogy az állomány olyan tagjától kéri a munkáltató a nyilatkozatot, aki 2010. december 31. napját követően szerelt fel, kérem, jelezze szakszervezetünknek.
RSZV KKI
|
|