Intranetes belépések

Nemzetközi kapcsolat

Szövetségi partner

Kezdőlap Hírek Archívum

30 kilós, infantilis fiatalokból nehéz jó rendőrséget csinálni PDF Nyomtatás E-mail

A politikának a lehető legmesszebbre kell távolodnia a rendőrségtől, a testületnek pedig világos, kiszámítható szakmaisággal kell szembenéznie az aktuális feladatokkal. Az a helyzet ne fordulhasson elő többé, hogy két hét múlva fegyelmit kap egy rendőr azért, amiért két héttel azelőtt kitüntették – nyilatkozta a Heteknek a BRFK toborzó irodájának vezetője. Pörge Lajos hangsúlyozta, javulás nem képzelhető el az anyagi források és a tiszthelyettesi képzés bővítése nélkül. Ennek hiányában nem meglepő, hogy a rendőrség egyre hitehagyottabbá vált, és romlott a közbiztonság is.

Melyek a legsürgetőbb kihívások ma a magyar rendőrség számára?

A legnagyobb probléma, hogy mintegy háromezer tiszthelyettes hiányzik az állományból. Bizonyos létszámhiánnyal mindig is küzdöttünk, de ez az elmúlt két kormányzati ciklus kezdetéig a kezelhető határokon belül maradt. Csak a fővárosban legalább ezer rendőrre lenne szükség.

Ezek szerint tisztekkel jól el vannak látva?

Tiszti utánpótlás gondjai a rendőrségnek húsz évre visszamenőleg nem voltak, és szerintem húsz évre előre nem is lesznek. Ez egyfelől a Rendőrtiszti Főiskola kibocsátó kapacitásának köszönhető, másfelől pedig a civil szférából jelentkező felsőfokú végzettségűek viszonylag magas számarányának. Jelenleg is több mint hétszáz diplomás pályázati anyagát kezeljük annak reményében, hogy - nem lévén rendőri, katonai előképzettségük - közalkalmazotti területre irányíthatjuk őket. Itt aztán alappal aspirálhattak arra, hogy egyből tiszti státuszba kerülnek, ha elvégezték a rövidített, tíz hónapos átképzőt a Rendőrtiszti Főiskolán. Tegyük hozzá, hogy annyi közalkalmazottra nincs szükségünk, mint ahány felsőfokú végzettségű bekopogtat hozzánk évente. Mindez az országban zajló túlképzésnek a rendészeti területen megjelenő lecsapódása. A rendőrségnek jelen pillanatban nem – képletesen szólva –élelmiszervegyészekből rendőrtisztté avanzsált diplomásokra van szüksége, hanem tiszthelyettesekre.

Amikor az SZDSZ nyomására megszűnt a kötelező sorkatonai szolgálat, már lesújtó statisztikák jelentek meg a fiatalok pszichés és fizikai kondíciójáról. Mi a helyzet azokkal, akik rendőrök szeretnének lenni?

Tapasztalataim alapján meglehetősen siralmas egészségi állapotban van az a korosztály, amelyik minket potenciálisan érdekelhet. Tanítok egy rendészeti tagozatú gimnáziumban, ahonnan az érettségizőknek 80 százaléka a tiszthelyettes képzőbe jelentkezik. Egyik felük a tésztán és McDonald’s kaján nevelt típus, másik felük vasággyal együtt 30 kiló. Nem véletlenül döntött úgy az oktatási tárca, hogy növelni kell a testnevelési órák számát az általános- és középiskolákban. A tiszthelyettes képzés két éve alatt szerencsére kemény sportképzésben és olyan jellegű önvédelmi képzésben részesülnek, ami megacélozza őket. Mentális állapotuk nagyjából rendben van, még akkor is, ha a jelentkezők hatvan százaléka az első körben fennakad a pszichológiai alkalmassági szűrőn. Ennek a fele azért alkalmatlan, mert - az infantilizmus túltengése okán - személyisége nem kellően érett a rendészeti hivatás vállalásához. Egy-két év alatt aztán benő a fejük lágya.

Anyagilag mennyire kecsegtető a rendőri hivatás?

Egy biztonsági őr többet keres, mint egy rendőr. A tiszthelyetteseknél nettó 90-110 ezer forint a kezdő fizetés, egy tisztté jóval magasabb, nettó 140-160 ezer. A ranglétrán és a szolgálatban eltöltött időben előrehaladva kapják a rendfokozati illetményt, de ahhoz, hogy egy tiszti ranggal nem rendelkező rendőr nettó 150 ezret keressen, jó tíz évet le kell dolgoznia és legalább egy törzszászlósi rendfokozatot be kell gyűjtenie. Hadd ne mondjam, hogy egy román vagy szlovák rendőr tiszthelyettes minimum ezer eurós havi fixszel számolhat.

Az új kormány minden településre posztos rendőrt ígért. Annak fényében, amit elmond, ez nem valósítható meg egyik napról a másikra.

Négy tiszthelyettes képző intézményünk van: Szegeden, Körmenden, Miskolcon, és Ady-ligeten, a főváros határában, amelyek évente körülbelül 200-200 fős kibocsátási kapacitással dolgoznak. Akárhogyan is számolom, legalább két-három évnek kellene eltelnie ahhoz, hogy ezt a durva, háromezres tiszthelyettesi létszámhiányt csak az iskolák közrehatása eredményeképp – nem is lehet másként – pótolhassuk. Mivel azonban ennél sokkal gyorsabb megoldásra van szükség, az elmúlt években folyamatosan kértük az ágazati minisztériumot, hogy iskolánként több évfolyam induljon el, hiszen ennek minden feltétele adott, ráadásul a havi 16 ezer forintos ösztöndíjak ellenére Budapesten például nyolcszoros a túljelentkezés. Azt a választ kaptuk, hogy nincs rá pénz, és elindult a kormányzati lufieregetés: levisszük a képzés idejét négy hétre, bárki jöhet az utcáról, általános iskolai végzettséggel is lehet majd jelentkezni, satöbbi. Miközben ment az időhúzás és az ígérgetés, politikai válsághelyzetek jöttek létre, és ezzel egyenes arányban szükségképpen romlott a közbiztonság is. A meglévő, becsületesen dolgozó állomány egyre hitehagyottabbá, apatikusabbá vált, mert bár a rendészettel szemben továbbra is megmaradt ugyanaz az elvárási szint, a beígért fejlesztések elmaradtak.

Emellett az utóbbi időben igen komoly elvándorlás is zajlott a szakmából.

A baloldali kormányzatok a vonatkozó törvény megváltoztatásával 25 év szolgálati viszony meglététől tették függővé a nyugállományba vonulást. Éppen tegnap találkoztam egy fiatalemberrel, aki az egyik vidéki városban volt közlekedési helyszínelő, most 38 éves nyugdíjas. Az elmúlt négy-öt évben tipikusnak volt mondható, hogy 43-45 éves kollégák mentek el nyugdíjba. Ez egyszerűen nevetséges. Szakmai rutinjuk nagyon hiányzik a rendőrségnél, ezért eleinte megpróbáltuk visszacsábítani őket, de minthogy az Országos Rendőrfőkapitánynak csak annyi mozgástere volt, hogy a beosztási illetményen felül még további bruttó 50 ezer forintot ajánlhatott fel havonta, eszük ágában sem volt újra egyenruhába bújni. Inkább elmentek a magánbiztonsági szférába pénzt keresni. A szaktárcának jól jött, hogy ezeknek a rendőröknek a bére többé már nem a minisztériumot vagy a rendőrséget terhelte, hanem a nyugdíjukat fizető társadalombiztosításét.

Egyes rémhírek szerint minden harmadik rendőr jobbikos. A toborzásnál kiderül, hogy milyen politikai, ideológiai beállítottságú a jelentkező?

A pszichológiai mérés mindenképpen választ ad arra, kiben milyen fokú, mértékű a másság tolerálására vagy a diszkriminációra való hajlam. Akikben ez meghaladja a szakmailag elfogadható mértéket, az egyszerűen nem kerül be a rendszerbe. Ha pedig már bent van, akkor a rendőrségi törvény értelmében tilos bármiféle politikai megnyilatkozást tennie. Ezt meghaladóan nem mondhatjuk, és nem is mondjuk meg, hogy ki, milyen nézeteket tegyen magáévá. Tény azonban, hogy a rendészet rendbetételét illető csodavárás most már olyan mértékű, hogy egy ilyen hierarchikusan tagozódó rendszerben könnyen elhangozhatnak a Jobbik - szerintem eléggé kifogásolható - radikalizmusával összetéveszthető vélemények. Vezetői tapasztalataim alapján ezek különösen akkor erősödnek fel, ha nincs határozott, egyértelmű parancsnoki kiállás. Ha emberileg és szakmailag követhető a közvetlen felettes, akkor senki sem indul el a szélsőségek irányába.

atv.hu

 
Ma 2012. május 19., szombat, Ivó és Milán napja van. Holnap Bernát és Felícia napja lesz.

Jelen pillanatban

Oldalainkat 93 vendég böngészi

Belépés

Kezdőlap Hírek Archívum